Mátyás vére, ha nem vált is vízzé, korántsem olyan utódban csörgedezett, aki apja művét tovább tökéletesítette volna: Corvin János nem örökölte a Hunyadiak határozottságát, erős kezét, és kicsöppent a királyságból..

Hunyadi János királlyá választott fia, Mátyás érthető okokból a magyar trónt családja számára akarta biztosítani: az volt a célja, hogy nemzeti dinasztiát alapít. A sors azonban nem kedvezett a törekvéseknek. Első felesége, a cseh király lánya, Podjebrád Katalin akkor halt meg, amikor első gyermekét szülte, és a szülést a gyermek sem élte túl. Második felesége, a szép és okos nápolyi királylány, Beatrix pedig meddő volt. A királyné ugyan a korabeli orvostudomány minden eszközét igénybe vette, neves olasz orvosok forgolódtak körülötte, de a bajon ők sem tudtak segíteni.

Mátyás az 1480-as évektől kezdve, mivel feleségétől már aligha remélhetett gyermeket, egyre több jelét adta annak, hogy törvénytelen fiát, Jánost akarja megtenni örökösének. A korabeli magyar közfelfogással ugyan merőben ellenkezett, hogy a törvénytelen gyermek bármely jelentősebb egyházi vagy világi méltóságot nyerjen el, Mátyás azonban hatalma tudtában nem sokat törődött ezzel. Fittyet hányt arra a szerződésre is - mert időközben számára kedvezően alakultak az erőviszonyok -, melyet még 1463-ban III. Frigyes német-római császárral kötött. A szerződés értelmében ugyanis, ha Mátyás törvényes örökösök nélkül hal meg, a magyar trón III. Frigyesre, illetve örököseire száll.

Corvin János 1473-ban született, anyja Edelpeck Borbála, egy bécsi polgárleány volt, akivel Mátyás feltehetően még 1470-ben, bécsi tartózkodása idején ismerkedett meg. Az anyáról mindössze ennyit tudni, fiáról azonban többet beszélnek a források. Mátyás ugyanis fiát sohasem tagadta meg, sőt, királyi sarjnak kijáró neveltetésben részesítette. Maga mellé vette az udvarba, hercegi rangra emelte, és bőkezűen elhalmozta királyi adományokkal. Eredetileg egyházi pályára szánta, a győri püspöki helynökséget szerezte meg neki, ezt a pápa 1481-ban jóvá is hagyta. Amikor pedig Mátyásban megfogant az elhatározás, hogy Jánost teszi meg örökösévé, még bőkezűbbnek mutatkozott irányában. Tapasztalatból tudta, hogy saját királlyá választásakor milyen előnyt jelentett számára családjának gazdagsága. Ezt az előnyt fiának is biztosítani akarta. Nemcsak a Hunyadi család javai jutottak lassanként a fiú birtokába, de azok az óriási birtokok is, amelyek egyes főúri családok magva szakadtával, vagy gyakran Mátyás önkényes eljárása folytán szálltak a koronára. Halálakor fia harminc vár, negyvenkilenc mezőváros, ezer falu ura volt, míg mellette az ország másik hatalmas főura, Szapolyai István szinte csak középbirtokosnak számított a maga tizennyolc várával, tizenkét mezővárosával és kétszáznegyven falujával.

Mátyásnak arra is volt gondja, hogy fiát az országgal megismertesse, és főleg, hogy megmutassa, milyen szerepet szán neki. Bonfini, Mátyás udvari történetírója így emlékezik erről: "... Törvénykezésnél gyakran jobb oldalára ültette, ugyanígy az istentiszteleteken és az ünnepségeken is. Ha tanácsülésben bocsátotta maga elé a követeket, fia mindig a jobbján ült. Sőt, hogy leendő királyi méltóságához is hozzászoktassa, helyettesítette is magát vele. Akárhányszor megtörtént, hogy fejedelmek, vagy előkelő követek tiszteletére lakomát rendezve, hirtelen támadt betegség ürügyével maga helyett fiát ültette a terített királyi asztalhoz. A fiú pedig atyja képében méltóképpen őrizte annak méltóságát, s okos és szellemes társalgásával bizony felülmúlta a vendégek várakozását, meghaladta korát."

Mátyás magával vitte fiát ausztriai hadjáratára is. 1485 nyarán, amikor ünnepélyes formaságok közepette bevonult a meghódolt Bécsbe, a város polgáraival fia kezébe is letétette a hűségesküt. Corvin János a nyilvánosság előtt itt szerepelt először, mint apjának kijelölt örököse. Bécs ostromával egyidőben küldte Mátyás követét a milánói udvarba, hogy fiának a gazdag és hatalmas Sforza hercegi családból szerezzen feleséget. Ez a lépése, ha sikerrel jár, sokat lendíthetett volna fia ügyén. Az előkelő fejedelmi családból származó feleség mind országon kívül, mind országon belül segített volna megszilárdítani Corvin János helyzetét, ellensúlyozta volna a törvénytelen származásból fakadó hátrányokat.

Mátyás tisztában volt azzal, hogy külföldön is, de országon belül is sokan vannak, akik nem nézik jó szemmel a törvénytelen fiával kapcsolatos terveit. Ebben Beatrix királyné járt az élen, aki maga is igényt tartott a trónra Mátyás halála után, és minden eszközzel gátolta a fiú érdekében tett lépéseket. Kitartó mesterkedéseinek is része volt abban, hogy Corvin János és a Sforza hercegkisasszony esküvőjét, noha az eljegyzés már megtörtént, évről évre halogatták. Egy alkalommal Beatrix például azt híresztelte Milánóban Corvin Jánosról, hogy torzszülött. A hercegnő, aki jegyesét soha nem látta, annyira megrémült ettől, hogy komolyan fontolgatta, inkább kolostorba vonul, mintsem Corvin felesége legyen. A király Milánóban tartózkodó megbízottjának minden ügyességére szükség volt, hogy a hercegnőt ettől a lépéstől visszatartsa. Ugyancsak a királyné keze lehetett abban is, hogy János herceget apja életében nem választották királlyá. Mátyás ugyanis akkor lehetett volna igazán nyugodt jövőjét illetően, ha fáit még életében a trónon látja. "Egyedül isten tudja, hogy mit rejtenek az emberek a szívükben. Mi magunk, halandók lévén, csak a beszédekből és tettekből ítélhetünk, nem tudhatjuk, mi fog utánunk történni..." - vélekedett a király 1489-ben, uralkodásának utolsó előtti esztendejében. Mindazonáltal bízott fia majdani megválasztásában, és bizakodása nem volt alaptalan. 1489 tavaszán a főpapok, bárók, továbbá a városok és a megyék többsége esküt tett, hogy a király törvényes utód nélküli halála esetén Jánost ismerik el királyuknak. A királyi várak kapitánya és megfogadták, hogy gondjaikra bízott várat apja halála után neki adják át. 1490 tavaszán nem sok hiányzott ahhoz sem, hogy Corvin Jánost cseh királlyá válasszák, és megtették az előkészületeket az esküvő megtartására is. 1490. április 6-án azonban Mátyás meghalt, és halála egyszeriben új helyzetet teremtett.

A király halálát követő első napokban úgy látszott, hogy minden a legjobb úton halad. János herceg a ravatalnál kibékült mostohaanyjával, aki támogatásáról biztosította, és hasonlóképpen kedvezően nyilatkoztak ügyét illetően a Bécsben tartózkodó főurak is. Az ország kormányzását az új király megválasztásáig az ország főurai és főpapjai vették át, akik a tanács élére Beatrix mellé Corvin Jánost is odaállították. Az ő tulajdonának nyilvánították az apja kezén volt összes jószággal együtt a királyi kincstárat is. A háttérben azonban már megkezdődött a nagy játszma, amelynek vesztese végül is Corvin János lett. Történetírásunkban mind ez ideig az a nézet terjedt el, hogy Corvin megbuktatásában jelentős része volt az apja politikájától való félelemnek. Az erős kezű Mátyás uralkodása idejkén a politikai életből kiszorult arisztokrácia valóban egységes volt abban, hogy olyan királyt akart, akinek uralkodása alatt az ország kormányzásába ismét több beleszólása lehet. Természetes tehát, hogy a főurak nem szívesen láttak volna a trónon olyan embert, akitől Mátyás erélyes politikájának a folytatása várható. Az is igaz azonban, hogy az ifjú herceg egyelőre nem sok jelét adta annak, hogy apjáéhoz hasonló képességekkel és eréllyel rendelkezik.

Még április első felében világossá vált, hogy Corvin cseh királlyá választásából nem lesz semmi, mert a sziléziai és morva rendek Jagelló Ulászló cseh király mellé álltak. Mint ismeretes, Szilézia és Morvaország Mátyás jogara alatt volt, és cseh királyi címmel annak idején ő kormányzott e tartományokban, míg a cseh királyság másik felében, Csehországban ugyancsak cseh királyi címet viselő Ulászló uralkodott. Most a szétválasztott tartományok újra egysültek, Corvin János helyett Ulászlót ismerve el uruknak. Ez is hozzájárulhatott, hogy Ulászló a magyar trónra igényt tartók széles táborában (Corvin mellett ugyanis trónkövetelőnek számított Ulászlón kívül III. Frigyes német-római király, valamint a lengyel király kisebbik fia, János Albert is) egyszeriben a legesélyesebb jelöltté lépett elő. Közismert volt róla jámborsága, továbbá az, hogy nem volt erőskezű uralkodó. Mellette szólt az, hogy ő a cseh király, valamint az is, hogy apja halála után a lengyel trónt is megszerezheti, tehát hatalmas erőt tud majd összpotosítani. Ez attól az időtől kezdve, hogy az ország a török állandó fenyegetésében élt, a királyválasztásoknál nem volt elhanyagolható szempont. Nagy súllyal esett a latba az is, hogy ügye az országban olyan fáradhatatlan és befolyásos pártfogóra talált, mint Filipec János váradi püspök, Mátyás egykori kancellárja.

Filipec, aki korábban sokat fáradozott azon, hogy a cseh tartományokban Corvin ügyét diadalra segítse, most Ulászló uralmának előkészítésén dolgozott. Ismerte a módját, hogyan szerezzen híveket pártfogoltjának. Magas hivatalokat helyezett kilátásba, aminek következtében a legnagyobb főurak és főpapok Ulászló mellé álltak. Filipec megnyerte Ulászló ügyének a hatalomra ugyancsak mohón vágyakozó királynét is. Beatrix Corvin János irányában tanúsított jóindulata tehát nem tartott sokáig. A királyságra azonban, ha titkon reménykedett is benne, a megözvegyült királyné komolyan nem számíthatott, ezért engedett Filipec rábeszélésének, aki a támogatás fejében nem kevesebbet ígért, mint hogy Beatrix az új király felesége lesz.

Corvin nevelőitől és apjától sok mindent megtanult, de a legfontosabbat, a politika művészetét nem. Amihez Mátyás olyan jól éertett, azt ő, vagy az idő rövidsége miatt, vagy talán mert nem is volt hozzá érzéke, nem sajátította el.Több nyelven beszélt, cicerói ékesszólással tudott levelet írni, képes volt nyílt ellenséggel szemben bátran harcolni, de nem tudta ravaszul kipuhatolni, ha valakinek az elméje gonoszat forral, nem látott át a nem egyenes tanácson. Egyszóval teljesen védtelen volt azokkal a fegyverekkel szemben, amelyek forgatásában a körülötte levők ugyancsak jeleskedtek. Kitűnően színleltek, olyan jól megjátszották, hogy mindnyájan Mátyás fiát akarják királyuknak, hogy a herceg apja halálát követően egy hónapig azt hitte: minden rendben van körülötte. A főurak elpártolásáról május elején szerezhetett tudomást; ekkor már meglehetősen reménytelennek látta helyzetét. A milánói udvar különös figyelemmel kłsérte a magyarországi események alakulását, mivel Corvin János és a Sforza hercegnő jegyességét még nem bontották fel. A házasságot természetesen csak akkor tartották elképzelhetőnek, ha Corvin trónra kerül. A Budán tartózkodó milánói követ tehát rendre küldözgette jelentéseit. A jelentésből kiviláglott, hogy Corvin pénzért folyamodott a herceghez, hogy zsoldosokat fogadhasson, mert úgy látta, az országot csak fegyverrel szerezheti meg.

 Corvin kérése azok után, hogy mesés gazdagságáról hallottunk, meglepőnek tűnhet. A rengeteg vagyonnak azonban sok híja volt. Mátyás háborús költségei, mértéket nem ismerő költekezése nemcsak a kincstár készpénzállományát merítették ki, de a fiú örökségét is megnyírbálták.Ehhez járul még az is, hogy birtokainak tetemes részére mások is igényt tartottak: ezek a főurak a király halála után törvényes vagy törvénytelen úton, de igyekeztek érvényt szerezni követeléseiknek. Corvin azonban nehézségei ellenére sem lehetett annyira híján az anyagi eszközöknek, hogy ne tudott volna némi pénzt előteremteni, legalább annyit, amennyivel szolgálatába fogadhatta volna Mátyás Sziléziában állomásozó legendás Fekete Seregét, amellyel most már nem a király, hanem parancsnoka rendelkezett, nem sietett hozzá, miként annak idején Mátyás remélte, hanem arra várt, ki fog több pénzt felajánlani szolgálataiért. A sereg zsoldba fogadása természetesen csak akkor sikerülhetett volna Corvinak, ha meglevő jövedelmeit kézben tudja tartani, illetve ha van egy embere, aki mindezt elvégzi helyette. Corvin erre maga nem lett volna képes, és persze Mátyás korábbi kincstartójától, az Ulászló-párti Nagylucsei Orbántól sem várhatott ebben segítséget.

A milánió követ május 25-én, a királyválasztó országgyűlés előestéjén úgy látta, hogy János hercegnek nemcsak arra nincs reménye, hogy önként megválasszák, de arra sem igen számíthat, hogy erővel megválasztatja magát, mert fegyveres ereje nem vetekedhet az országgyűlésre felvonuló prelátusok és bárók fegyveres erejével. Ilyen előzmények után nem meglepő, ha az országgyűlésen Corvin hagyta magát lebeszélni a trónról.

A főurakkal kötött egyezség értelmében abban az esetben, ha nem őt választanák meg - amit tulajdonképpen már eldöntöttek -, Corvin János megkapja a Bosznia királya címet, a szlavóniai hercegséget és a horvát bánságot évi tizenkétezer forint jövedelemmel. A címeket csak úgy viselheti, a hatalmat csak úgy gyakorolhatja, mint a leendő király egyik alattvalója, aki hűséggel és engedelmességgel tartozik a trón mindenkori birtokosának. A hatalmas örökségnek azt a részét, amit családi vagyonként örökölt, megtarthatta. Vissza kell azonban adnia a magyar korona tulajdonát alkotó várakat és birtokokat. Corvin János csakhamar megbánta, hogy királyságáról ilyen könnyűszerrel lemondott. Éppen a megegyezést követő napon érkeztek meg az országgyűlésre Ujlaki Lőrinc macsói bán, Bosznia hercege vezetésével azok a délvidéki főurak, akik jobbára Corvin párthíveinek számíottak, és akik nem nézték jó szemmel, hogy a többiek nélkülük határoztak. Az ő elégedetlenségüket akarta most megnyerni Corvin, aki a budai várba zárkózva, híveivel az országgyűlés megtámadásáról tanácskozott.

Közben az Ulászló-pártiak sem maradtak tétlenül. Filipec a cseh királyságba ment, és százezer aranyforinttal Beatrix és Ulászló zsoldjába fogadta Mátyás szeregét. Június 23-án megindult seregeivel Ulászló is, hogy a magyar trónt elfoglalja. Időközben Corvin, attól tartva, hogy körülzárják, a királyi kincstárat a koronával együtt szekérre rakatta, és híveivel erőgyűjtés céljából dél felé vonult. Az országgyűlésen összegyűlt rendek Mátyás két, Ulászlóhoz pártolt tisztségviselőjét, Báthory Istvánt és Kinizsi Pált küldték utánuk seregekkel. A két sereg július első napjaiban ütközött meg egymással, és Corvin vereséget szenvedett.

A vezérek a kincsek egy részével még időben megfutottak, a kincsek másik része pedig a győztesek prédája lett. A csatatvesztést követően pártja teljesen felbomlott, királyságáról többé már nem lehetett szó. Pécsett húzódott meg, innen kérte az országgyűlés bocsánatát, amely július 15-én végre királlyá választotta Ulászlót. A rendek pedig tudva, hogy Ulászlónak még sok ellenséggel kellett megküzdenie, nem utasították el Corvin kérelmét. A korábbi szerződést továbbra is érvényesnek mondták ki, párthíveinek pedig kegyelmet ígértek, ha huszonnégy napon belül Ulászló hűségére térnek. Az újabb szerződést július 24-én írták alá. Ráskai Balázs budai várnagy, Corvin embere átadta a királyi várakat és a koronát. Ulászló sazeptember 18-án lezajlott koronázásán ott volt Corvin János is, és a díszmenetben, a teljes kibékülés jeléül, ő maga vitte a koronát vetélytársa előtt.

 Ulászlóban nem csalatkoztak választói. Valóban olyan király volt, akinek az üstökét a markukban tarthatták, akinek sokkal jobb természete volt, mint elődjének. A királyi hatalom újra a mélypontra süllyedt. Az ország kormányzása a különböző főúri és főpapi klikkek kezébe csúszuott át, és ezek a központi hivatalokat is a szolgálatukba állították. Ilyen körülmények között az lett volna a természetes, hogy Corvin János, akinek az 1490. évi szerződés nem kis hatalmat helyezett kilátásba, szintén ennek megfelelően érvényesülhet. Corvin azonban a címek mellé a hatalmat nem tudta megszerezni, a királytól pedig igazán nem várhatta, hogy ebben a segítségére lesz. Ellenkezőleg, ő volt az egyetlen főúr, akivel szemben Ulászló érvényesíteni tudta karatát. Ez csak azért sikerülhetett, mert a kormányzásban vezető szerepet játszó főurak, Corvin ellenségei, ebben a tekintetben minden támagatást megadtak a királynak. A Bosznia királyává való koronázás elmaradt, Corvin csak a Szlavónia hercege címet viselte, anélkül, hogy fejedelni jogait gyakorolhatta volna a tartományban. Nemcsak a tartományi rendek szegültek szembe vele, de megmaradt régi hivatalában a régi bán is.

1492 telén Corvin azzal a szándékkal ment budára, hogy lehetetlen helyzetét rendezze a királlyal. Újra a rövidebbet húzta: a báni méltóságot a régi bán lemondatása után nem ő nyerte el. Úgy látszott, egylőre beletörődik a változtathatatlanba. Nem tért vissza Szlavóniába, Budán telepedett meg, ahol fényűző életmódot folytatva próbált megfeledkezni sérelmeiről. Peres ügyei azonban ezt a viszonylag nyugodt időszakot is megzavarták, helyzetét a bírák előtt nagyban megnehezítette, hogy okiratai odavesztek. A perek természetesen nemcsak a bíróság előtt folytak és nemcsak törvényes eszközökkel. 1494 májusában például a zágrábi püspök és testvére, Corvin ellen beadott ügyük kedvező elbírálásában bizakodva, még a bírósági döntés előtt erőszakkal birtokba vették a perelt várat. Corvin ezt a jogtalanságot már nem tűrte tétlenül. Míg korábban a király segítségében reménykedett, őt igyekezett megnyerni ügyének, most politikát változtatott. A király helyett néhány befolyásos főúrnál keresett és talált támaszt. Noha támogatásukért újabb birtokainak átengedésével kellett fizetnie, áldozata nem volt teljesen hiábavaló. Fegyveres segítségükkel visszavette elfoglalt várát, és támogatásukkal 1496 tavaszán kieszközölte a királynál, az áhított báni méltóságot is. Ennek ellenében megvált ugyan a Szlavónia hercege címtől, ami nem eshetett különösebben nehezére, hiszen a cjmnek nem sok hasznát látta. A báni méltóságat elsősorban elvesztett javai visszaszerzésére akarta felhasználni. De hiába indított pereket, hiába semmisítette meg korábbi adományleveleit, a hatalmas főurakkal és főpapokkal szemben szlavóün bánként sem tudott többet elérni, mint korábban Szlavónia hercegeként. A perekkel járó huzavonákhoz járultak még a báni tisztslggel járó gondok és költségek is. A török betöréseknek állandóan kitett tartomány védelme sok pénzt kívánt. Mindez közrejátszhatott abban, hogy Corvin 1495 végén hű alattvalóból lázadó lett.

Ekkor ugyanis Szlavóniában a király, de még inkább a kormányt kézben tartó főurak és főpapok ellen lázadás készülődött. A lázadás szervezője a tartomány legrégibb és leghatalmasabb családjának, a Fangepán családnak a tagja volt. Frangepán Bernardin, ez a két itáliai uralkodócsaláddal is rokonságot tartó hatalmas olgircha érthető módon nem nézte jó szemmel, hogy a királyi tanácsban az első szó a kerékgyártó jobbágy fiából lett kancellárt, Bakóczot és az országbáróságig ugyancsak a közelmúltban felemelkedett család sarját, Szapolyai Istvánt illeti meg. Frangepán Bernardin különösen is annak idején Ulászló királysága ellen foglalt állást, és egyike volt Miksa legerősebb támaszainak a Délvidéken. Corvin csatlakozott Frangepánhoz. Többszöri csalódás után eljutott odáig, hogy sem a hol ennek, hol annak igazat adó királyban, sem pedig az ellenséges, az ő kárán nyerészkedni akaró udvari klikkben keresett támaszt, hanem az ezzel szemben álló főúri családokban. A Frangepánokkal kötött szövetségét házassággal is megerősítette.

A milánói hercegnővel tervezett frigy ugyanis a királysággal együtt füstbe ment. Frangepán Beatrixban azonban régi kedves ismerősét üdvözölhette, akivel annak idején együtt nevelkedett a királyi udvarban, és aki származását tekintve volt olyan előkelő, ha nem is olyan gazdag, mint a milánói hercegnő. A fegyverkezés szinte egyidőben folyt a menyegzős előkészületekkel. A király és környezete is felkészült az összecsapásra, amelyre végül is nem került sor, mivel a remélt külföldi segítség elmaradása miatt Frangepán és Corvin jobbnak látta a békességet.

Corvin és a király, valamint környezete között a lázadás megszervezése óta meglehetősen feszült volt a viszony. A király ugyan nyílt retorzióval nem élt, de minden alkalmat megragadott, hogy Corvin báni hatáskörét korlátozza, és végül a tisztséget is elvette tőle. Bakócz és társai viszont arról gondoskodtak, hogy Corvin folyamatban levő perei, melyben részben ők is érdekeltek voltak, a lehető legkedvezőtlenebbül intáződjenek el számára. Corvin érthető módon, a király mellett legnagyobb ellenségét Bakóczban látta. S miután sok mindent végigpróbált, és mind ez ideig nem sok sikerrel, most az országgyűlésre, az ott erélyesen fellépő köznemességre támaszkodva akart felülkerekedni. Az utóbbi években az oszággyűléseken nagy számban megjelenő, és a kormány visszaélésiet elítélő köznemesség sok gondot okozott a királynak és környezetének. Az országgyűlés összehívására azonban az adó megszavazása miatt szükség volt. Az 1497. évi országgyűlésen a nemesség Ulászló udvarának nagy vagyongyűjtője, Bakócz ellen intézett támadást. Corvin ugyan nem vett részt személyesen az országgyűlésen, de elküldte embereit, akik fontos szerepet játszottak a Bakócz elleni kampány megszervezésében. A közmesség fellépése ezúttal nem hozta meg a vért eredményt. Bakócz befolyása töretlen maradt az udvarban.

A játszmát azonban Corvin még nem adta fel. A báni címhez továbbra is ragaszkodott. 1498 áprilisában a zágrábi káptalan előtt óvást emelt báni fizetésének elmaradása miatt, és az elzálogosításokat, amelyeket emiatt tett, a maga, felesége és időközben született lánya nevében semmisnek nyilvánította. Mindennél többet várt azonban az új orszggyűléstől, amelyet 1498 tavaszára hívtak össze. A Bakócz elleni támadás ezen az országgyűlésen sem maradt el. Ezúttal az a Baksai Tamás kúriai jegyző volt a Bakócz elleni hangulat fő szítója, aki 1492 óta Corvin szolgálatában állt, ügyvédje, peres ügyeinek intézője volt a kúrián. Nem kétséges, hogy Corvin ösztönzésére támadt oly keményen Bakóczra, azzal vádolta őt, hogy az ellene szóló bírói ítéleteket meghamisítva vezette be a királyi könyvbe. Corvin ezúttal nem maradt a háttérben. Az országgyűlésen most sem vett részt személyesen, de terjedelmes vádiratban tárta a rendek elé az atyja halála óta elszenvedett sérelmeit. Vádja elsősorban Bakócz, az időközben esztergomi érsekké kinevezett kancellár ellen irányultak, aki legértékesebb birtokaiból kiforgatta, illetve kiforgatni készült. A vádiratot a rendek a királynak továbbították azzal, hogy szolgáltasson igazságot Corvinnak, amit Ulászló meg is ígért.

Az országgyűlést követően Corvin helyzete némiképp javult. A király mint kegyelmes ura és szerető bátyja 1498 októberében Szalvónia és Horvátország örökös bánjává nevezte ki, nem mulasztva el felsorolni a feltételeket sem, amelyek mellett a tisztséget viselheti. Corvin pedig, mint a király leghívebb és legkészebb szolgája és fia keresztény hitére és becsületére fogadta, hogy a király kívánságának mindenben eleget tesz. Úgy látszott, csillaga emelkedőben van. 1500-ban Ulászó csatlakozott a pápa, Velence és a francia király törökellenes szövetségéhez, és az elkövwetkező háborúban Corvinnak komoly szerep jutott. ugyanakkor meghalt egyik nagy ellenlábasa, a nádor, és az új nádor Corvin rokona, Geréb Péter lett. 1503 februárjában azonban Ulászló békét kötött a törökkel, aminek Corvin kivételével mindenki örült az országban. Az alatt a két év alatt ugyanis, amíg a szövetség érvényben volt, és amíg a háború tartott, Mátyás fia végre fontos embernek érezte magát. A béke megkötésével egyidőben újabb veszteség érte: pártfogója, a nádor, 1503 februárjában meghalt. A veszteséget nagyban ellensúlyozta az, hogy a nádor kevéssel halála előtt javai örökösévé tette. Az örökség révén Corvin óriási magyarországi és erdélyi uraldalmakhoz jutott, amelyek a kezében levő vagyonnal egysülve azzal a reménnyel kecsegtették, hogy segítségükkel a politikai életben is nagyobb szerept tölthet be.

Corvin a Geréb-örökség birtokában az elhunyt rokon tisztségét is meg akarta szerezni. A nádorságra, a legelső országos tisztségre vágyott, és volt gondja arra is, hogy tekintélyes párthívekre tegyen szert, akik majd jelöltségét támogatják. Sőt, minthogy Ulászló egészségi állapota rohamosan romlott, a királynénak pedig 1503 augusztusában leánya született, Corvinban felmerült a gondolat, hogy a koronát is elnyerheti. Hogy ez a gondolat komolyan foglalkoztatta, kiderül az apósával, Frangepán Bernardinnal kötött szerződésből. A szerződésben Frangepán kötelezettséget vállalt, hogy Corvint, amíg csak a lélek csontjait kormányozza, el nem hagyja, minden magas méltóság elnyerésében támogatja. De még inkább kiderül ez az udvar, Bakócz és a királyné magatartásából. A francia földről Magyarországra származott királyné Ulászlónak immár harmadik felesége, Beatrixtól ugyanis a királyt hosszú huzavona után elválasztotta a pápa. Az okos, művelt, erélyes asszony, aki nem kevésbé vágyott uralkodni, mint Beatrix, Bakócz szövetségét kereste Corvin ellen. Mindketten megegyeztek abban, hogy nem szabad a szárnyait megnőni engedni. Mindenekelőtt nádorrá történő választását akarták meghiúsítani.

Corvin élete második nagy fordulója előtt állt. Úgy látszott, erőfeszítése nem lesz hiábavaló. Amikor 1504 márciusában tudomására jutott, hogy a királyt szélütés érte, nagy haikísérettel Budára vonult. Ulászló azonban kilábalt a bajból, és a május elején megnyílt országgyűlésen is az udvari párt bizonyult erősebbnek. Corvin helyett Perényi imre nyerte el a nádorságot. A vereség Corvin Jánost nem törte meg, hisz rövid élete során hozzáedződhetett a kudarcokhoz. Az országgyűlés után birtokaira vonult vissza, és nyilván az újabb alkalmora várt, amikor megpróbálhatott volna kitörni elszigeteltségéből. 1504 októberében báni tisztéhez híven a Horvátországban portyázó tötök kiűzésére indult. A szerencse azonban elpártolt tőle, a velencei követ jelentése szerint Corvin kis híján török fogságba esett. Ha ezt sikerült is elkerülnie, nem menekült meg a pestistől, amelyet a csatamezőn szerzett, és amely rövid időn belül végzett vele. Az unokát ugyanaz a betegség vitte el, mint a nagyapát. Csak míg Hunyadi János halálát a család további emelkedése követte, addig Corvin János halálával vége szakadt a Hunyadiak szereplésének is a magyar történelemben. Két kiskorú gyermeke, Kristóf és Erzsébet nem sokkal élték túl atyjukat, özvegyét pedig Ulászló unokaöccséhez, Brandenburgi Györgyhöz kényszerítette feleségül az udvar. Frangepán Beatrix röviddel a házasság megkötése után maghalt, és a Hunyadi birtokok végleg az idegenből ideszakadt család kezére jutottak.