Erősebb a tölgynél, gyorsabban nő bármelyik más fánál, nem korhad; kiszárítja a mocsarakat, és finom olajat termel: az ötödik kontinensen honos eukaliptusz valóban rendkívüli tulajdonságokkal rendelkező fafajta.

Ha Ausztrália érdekességei kerülnek szóba, gyakran mondják, hogy ott a fák nem is a leveleiket, hanem mérgüket hullatják! Valóban, bizonyos eukaliptuszfajok képesek erre. Talán egyetlen más fa sem szabadul meg ilyen könnyen a kérgétől. Olyankor - a leggyorsabb növekedésük idején - furcsán festenek az eukaliptuszok: "lerongyolódnak", sima törzsükről szürkésen lefoszlik a kéreg. Nem megy azonban veszendőbe: az ember hasznát veszi a háztartásban, papírnak dolgozzák fel, vagy cserzőanyagot vonnak ki belőle; a golyós eukaliptusz (Eucalyptus globulus) kérgében például 7% csersav található. A mennyisége sem megvetendő: egy hektárról nemritkán 120 tonna kéreg is összegyűjthető. A hulló kéreg azonban olykor bajt is okoz, különösen a nagy szárazság idején, amikor a finom, vattaszerű pihék könnyen lángra kapnak, és a tüzes foszlányokat nagy távolságra elsodorhatja a szél. Az 1939-es nagy canberrai tűzvész is úgy keletkezett, hogy a szél izzó kéregfoszlányokat sodort a városra - 20 km távolságból!


A leveleit csak tíz eukaliptuszfaj hullatja el, azok is csak a száraz, forró évszakban, Ausztrália északi részén. A többi, ötszáznál több faj inkább nem válik meg a leveleitől. Az eukaliptuszok különlegességei nem merülnek ki a kéreghullatásban. E fáknak valószínűleg minden porcikája esélyes lenne egy eredetiségi versenyen.

Kezdjük a levelekkel. Sok olyasmire képesek, amire más levelek nemigen. A hosszú száron ülő levéllemez kitűnően tudja követne a napfényt: mindig úgy fordul, hogy élével álljon a Nap felé, így nem hevül föl. Innen van az, hogy az egyébként hatalmas fa szinte alig ad árnyékot. Ezért olyan világosak az eukaliptuszerdők, ezért burjánozhat bennük az aljnövényzet, a bozót. A levelek állásával a fa szabályozni tudja, mennyi vizet párologtat el, ami a száraz, forró időszakokban irigylésre méltó tulajdonság.

Az eukaliptuszlevél az egyetlen tápláléka a ritka, kedves külsejű állatkának, a koalának, amely a megszólalásig hasonlít a gyerekek kis játékmackójára. Ez az állat csak eukaliptuszlevélen él, és elpusztul, ha nem kaphatja meg. Nemcsak éhségét veri el vele, hanem a szomjúságát is, ezért vizet sohasem iszik, mert a levelek nedvességtartalma elég neki. A "Koala" a bennszülöttek nyelvén annyit tesz, mint "vizet nem ivó".

Nézzük a virágot. A bimbó két részből áll: egy csészéből és egy kis fedőlapból. Amikor eljön a virágnyílás ideje, a fedőlap lehullik, a csészéből pedig dús nyalábban előbukkan a porzók színpompás tömege. Az eukaliptuszok beporzását általában a madarak végzik. A madarak szaglása gyönge, az eukaliptuszvirágnak szinte alig van szaga - a madarakat a látvány vonzza oda. Egyes eukaliptuszfajok beporzását más állatok, például az erszényes oposszumok, és a repülő róka végzik.

Van az eukaliptusznak még egy elképesztő tulajdonsága: a növekedési sebessége! A golyós eukaliptusz egyéves korában már háromméteres, ötéves korában 10-15 méter magas, átmérője kb. 20 cm, harmincéves korában pedig akkora óriás, mint egy kétszáz éves tölgy! Egy hektár eukaliptuszerdő húsz év alatt 800 köbméter faanyagot is adhat; más fafajok ezt a mennyiséget 100-120 esztendő alatt állítják elő. Az eukaliptusz fája kitűnő minőségű. Tömör, súlyos, és erősebb a tölgyénél vagy a dióénál. A farontó bogarak nem károsítják, mert valamiért nem ízlik nekik. Ráadásul alig korhad, ezért előszeretettel használják hajóépítésre, cölöpnek, telefon- és villanypóznának.

Az európaiak már három évszázaddal ezelőtt fölfigyeltek az eukaliptusz erényeire, és a XVII. századtól kezdve telepítették is a Földközi-tenger partvidékén, bár eleinte csak dísznövényként. Azután gyorsan terjedt. Manapság különösen sok van Spanyolországban, Brazíliában, Indonéziában, és ipari ültetvények találhatók Afrikában. Az eukaliptusztelepítés különösen meggyorsult, amikor kiderült a fának még egy rendkívüli képessége: óriási tömegű vizet képes felszívni a talajból. Hatalmas gyökérrendszerével egy hektárnyi eukaliptuszerdő 12 ezer tonna vizet is fölvesz a talajból egy év leforgása alatt. Az eukaliptusznak ezt a képességét használják ki mocsaras vidékek kiszárítására.


Végül - de nem utolsósorban - az eukaliptusz leveleiben, a levél szövetében lévő kis hólyagokban igen nagy mennyiségű, a levél 5 %-át is kitevő, gazdag aromájú illóolaj található. Az illóolaj összetétele és aromája eukaliptuszfajonként változik. Így például a citrom-eukaliptuszé (Eucalyptus citriodosa) kifejezetten citromszagú; illóolajának több mint a felét az illatos citronellol teszi ki, ez határozza meg az illatát. Mellette persze még ott van több más, értékes illóolaj, ezért ezt az olajat igen nagy becsben tartja az illatszeripar.

A gyógyászat is felhasználja az eukaliptuszolajat, amelyet főleg a golyós, a hamvas és a vesszős eukaliptusz termel. Illóolajuk 80 %-ban tartalmaz cineolt, más néven eukalitolt. A cineol kámforos, hűsítő illatú, kitűnő baktériumölő anyag, és nagy hatású köptető. A cineolnak köszönhetően az eukaliptuszolaj baktériumölő hatása vetekszik a jól ismert karbolsavéval. Felhasználják inhalálásra légúti megbetegedések ellen, szájöblítésre a fogászatban; eukaliptuszlevél kivonattal kezelnek sebeket, keléseket; kitűnő fertőtlenítő- és köptetőszer.

Az eukaliptuszligetek illatos levegője még a fenyvesekénél is egészségesebb. Meleg, verőfényes napokon alevegő egy köbméterében 2,5 mg illóolaj is lehet. Ha néhány eukaliptuszágat viszünk a szobába, a levegő üde lesz, könnyűvé válik a légzés. Eukaliptuszt lakásban is lehet tartani, faóriássá nem növekszik ugyan, de elkergeti a legyeket és a szúnyogokat.