... A lesben álló éhes vadász karcsú teste, mely az imént még mozdulatlan gallynak tűnt, egy villanással lecsapott a gyanútlan szöcskére. A diadalmas imádkozó sáska fűrészes szélű mellső lábának nyársaira húzta áldozatát, olyasféle muzdulattal, mint ahogy egy rúgós bicska becsapódik...

Ahányszor csak szemtanúja lehet az ember annak, ahogy az imádkozó sáska vagy más néven ájtatos manó elkapja és fölfalja áldozatát, mindig némi borzonó tisztelettel töltheti el ez a cselekedet. Az imádkozó sáska már az ókorban félelemmel vegyes kíváncsisággal és nyugtalansággal töltötte el az embereket. Úgy tűnhetett, mintha rituális gyilkosságok lennének: álló helyzetben erőteljes mellső lábuk valóban imádkozó pózban áll, s kidülledt szemük, könnyedén forgó fejük ugyancsak arra ösztökélték az ókori görögöket, hogy ezeket az állatokat mantisznak nevezzék el, ami az igazmondók, jósok neve volt.

Ha az imádkozó sáska szembe néz az emberrel, mint betolakodóval, zöld arca értelmesnek, büszkének, szinte megvetőnek tűnhet. Áldozatai számára ez a hideg, mozdulatlan tekintet a halált hordozza magában, igen sok kicsiny állat számára az utolsó látványt, mielőtt a tüskés karok átölelik, és a mohó száj elnyeli.

A két összetett szem, amely többszáz lencséből áll, szélesen, egymástól távol helyezkedik el a koponyáján, elősegítve azt, hogy az imádkozó sáska minél jobban fölmérhesse áldozata helyzetét. Ezek a szemek igen gyorsan alkalmazkodnak mind a hirtelen fényhez, mind az árnyékhoz, mindazonáltal az imádkozó sáskák nappali lények, s egyik fajtájuk sem rendelkezik különleges éjszakai látással. Éjjel azonban vonzza őket a mesterséges fény, mivel ilyenkor a fény által odavonzott kisebb rovarokon csemegézhetnek. Az imádkozó sáska húsevő állat: főként más rovarokkal - méhekkel, darazsakkal, szöcskékkel, lepkékkel, tücskökkel - táplálkozik, de nem riad vissza a kannibalizmustól sem. Áldozatát csak virágokról, levelekről, ágakról, fakérgekről avagy a földről kapja el repülés közben. Nagyon sok fajtájukak van ugyan szárnya is, de csak ritkán használják. Annál fejlettebbek az imádkozó sáska mellső lábai, ezek a valóban félelmetes fegyverek: a harmadik és a negyedik lábízület belső vágófelülete barázdált és gonosz tüskékkel van sűrűn tűzdelve. Minden mellső láb végén görbe, kardszerű kampó is van, mellyel az imádkozó sáska elkapja áldozatát, míg védekezéskor ugyanezzel súlyos sebeket tud ejteni a támadója szemén.

Ellenségei a madarak, a majmok és más kis emlősállatok, ezek ellen apró termete miatt nem sok esélye van az imádkozó sáskának. Elmenekülni nem nagyon tudna; különleges formája és színe miatt nehéz ugyan észrevenni, de ha ez mégis sikerül, akkor a legtöbbjüket egyszerű megfogni, mivel csak futni tudnak, repülni nem.

Fantasztikusan "emberi" megjelenésük, szokásaik és villámgyors, mozdulatlan várakozásból indított támadásaik miatt az imádkozó sáskák mindig iszonyatot és bámulatot keltettek a szemlélőkben. Néhány földrészen az ősök úgy tartották, hogy az imádkozó sáskákat azért teremtették, hogy megmutassák a helyes imádkozó pózt az emberiségnek. Igen sok muzulmán úgy véli, hogy az imádkozó sáskák mindig Mekka felé fordulnak, amikor fölveszik áhítatos testtartásukat. A pásztorok viszont azt állítják, hogy a sivatagban az imádkozó sáska lábával mindig észak felé mutat.

Európa bizonyos részein is mágikus erőt tulajdonítottak az imádkozó sáskának. Dél-Olaszországban ha egy paraszt minden nyilvánvaló ok nélkül megbetegedett, azzal magyarázták, hogy ránézett az imádkozó sáska. Provence-ban elterjedt az a hiedelem, miszerint az imádkozó sákák mellső lábuk mozdulatával hazafelé tudják irányítani az elveszett gyermekeket, ha azok könyörögnek hozzájuk. Szardínai hegylakói égy vélték, hogy imádkozó sáskát megölni - de még megéerinteni is - balszerencsét hoz.

Kelet népei számára az imádkozó sáska mindig is a bátorságot és a kegyetlenséget jelképezte. Alakja feltűnik mind a kínai pergamen tekercseken, fametszeteken, mind a japán szamurájkardok markolatán. A kung fu egyik testtartása is az imádkozó sáskáét utánozza.

A Távol-Keleten ezek a rovarok igen gyakran babusgatott kedvenceknek számítanak, s nem is nagyon szoktak megszökni; errefelé dívik viszont az a szokás is, hogy a kakasviadalokhoz hasonlóan fogadást kötnek az egymás ellen élethalálharcot vívó, bambuszkalitkába zárt imádkozó sáskára.

Az imádkozó sáska jelen van a kínai orvosi elméletben és gyakorlatban is. Már az i. e. V. században sok betegség gyógyírjának tartották a vízben főtt imádkozósáska-toját, az impotenciától egészen a kard ütötte sebig. A kínai orvosságos emberek a rovartojás héját és a levedlett bőrét írják fel medicinaként. Bizonyos területeken, így például Délkelet-Ázsiában az éhség olykos legyőzi az imádkozó sáskák iránt érzett áhítatot is, a szöcskékkel és más rovarokkal együtt őket is fogyasztják, jobb híján - hús helyett. Sok millió évvel ezelőtt az imádkozó sáskák elleptek minden olyan területet, smi számukra megfelelő volt az éghajlat. Így elsősorban a trópuzi, szubtrópusi területeken terjedtek el, s mimikrivel alkalmazkodtak különböző lakóhelyeikhez.

A trópusi őserdőkben például zöld színűek, míg talajközelben barnás fajták élnek; vannak közöttük virágformájúak, ágacska alakúak, hangyaszerűek is. S mivel hasonló alkalmazkodási folyamat zajlott le a sztyeppéken, szavannákon, bozótosokban és sivatagokban is, nem csoda, hogy több mint 1800 fajuk alakult ki, melyeket több száz nemzetségbe sorolhatunk.

Életciklusaik nagyjából egyformák. Párzásuk úgy kezdődik, hogy a hím sáskát saját jövendőbeli párjának az illata vonzza a végül is veszélyes nászra. A hím óvatosan, hátulról közelíti meg a nőstényt, azután gyorsan ráugrik. Maga a közösülés sokáig eltart. Néha a hím sértetlenül távozhat a párzás színhelyéről, de az is gyakori, hogy a nőstény hátratekert fejjel elkezdi enni a hím fejét és felsőtestét nemi aktus közben. Azt hihetnénk, hogy ez valami öngyilkos program a faj génjeiben, de nem: akármilyen hihetetlen is, a hím lefejezett állaptoban is képes a párzás folytatására, mint ahogy a lefejezett kígyók teste is még órákig mozoghat. Néhány zoológus szerint a nőstény csupán azrét fejezi le a hímet, hogy végtére is ne az zabálja föl őt.

Két-három nappal a párzás után a nőstény - általában fejjel lefelé lógva - elkezd alteste csúcsából kibocsátani egy inggomb nagyságú habzó, képlékeny anyagot. Ezt valamely faágra vagy más kiválasztott helyre spricceli. A habrétegek közé a tojásokat teríti le, s végül a szivacsos anyag megszilárdul. A tojásmassza végleges formája, mérete és színe minden egyes faj esetében más és más. A massza általában száznál kevesebb tojásból áll, de a nagyobb fajok akár négyszázat is lerakhatnak. Hidegebb éghajlat alatt a masszák áttelelő védőburkolatként is szolgálnak, mert kiváló a hőszigetelésük. A sivatagokban jól bírják a hosszú és száraz évszakokat, mivel a nőstény többnyire a kövek alsó, védelmet nyújtó részén rakja le őket.

A tojásait védő nőstény gyakran fantasztikus mutatványokra képes: olykor még az embert is megtámadja. Kissé megpiszkálva fölegyenesedik, kitárja tüskés karjait, s megcsapkodja szárnyait úgy, hogy látni lehessencsodálatos vörös színben pompázó alsó oldalukat. A póz borzalmasságát növeli a felemelt tor mellső részén elhelyezkedő két szemszerű pont is.

Az ilyesféle blöffök azonban nem tudják megvédeni az imádkozó sákákat egy komolyabb támadástól. Parányi élősdi darazsak százai rakják le tojásaikat az imádkozó sáskák tojásai közé, hogy a hamarabb kikelő lárváik aztán a sáskatojásokkal táplálkozzanak. Néhány darázs nősténye még rajta is lovagol a terhes nőstény sáskán, hogy vele egyidőben rakhassa le ő is a tojásait.

Az anya normáils esetben magukra hagyja tojásait, sohasem látja számtalan utódját, és semmilyen formában nem viseli gondjukat. Kis idővel a lerakás után a piciny utódok sorra bújnak ki a tojásokból, apró gyöngysorként gurulva elő. Kezdetben minden egyes újszülött pólyát visel, olyan hártyavékony zsákocskát, amely védi a horzsolásoktól. Később a lárva védőrétege szétreped, és kiszabadul belőle az ifjú imádkozó sáska.

Igen sok ájtatos manó a rablóhangyák áldozatául esik nem sokkal születése után. Azok azonban, amelyek megmenekülnek ettől a veszedelemtől, azonnal elkezdik ragadozó életmódjukat. Eleinte csak olyan parányi állatkákra vadásznak, mint a levéltetvek, de hamarosan nagyobb zsákmány után néznek. Akik túlélik közülük az első kritikus heteket, éretté válnak. Ekkor a nyakigláb rovar már nagyobb áldozatok után néz, majd maga is párzik és tojásokat ra, biztosítva a faj létének folyamatosságát.