Ha a modern élet természetesnek tűnő kényelmi és higiéniai kellékéről, a zuhanyról, a zuhanyrózsából aláömlő, kellemesen meleg vízről beszélünk, kivételesen nem azzal szoktuk kezdeni a mondatot, hogy "már a régi görögök is".... Ezt a berendezést nem is olyan régen, és meglepő helyen, különös körülmények között találták fel...

1872. novener 7-én Vallet, a roueni Bonne Nouvelle megyei börtön igazgatója miniszteri körlevelet talált a postájában. A levél sok gondot és fejtörést okozott neki. Azonnal átadta tehát a börtön főorvosának, Merry Delabost doktornak: a belügyminiszter kérte a büntetés-végrahajtó intézményeket, tegyenek javaslatokat, hogyan lehet a foglyok tisztasági állapotán javítani.

Amint az zavaros és háborús időszakok után lenni szokott, a francia börtönök telve voltak. A Bonne Nouvelle-ben kilencszázan raboskodtak, visszataszító mocsokban összezsúfolva a szűk cellákban, poloskák, sőt néha patkányok közt fekve a priccseken. Ritka volt az egyszemélyes cella, és ezeket is a dühöngőknek és a közveszélyes bűnözőknek tartották fenn.

A miniszter egyébként aligha számított különleges javaskatokra. Beérte azzal, hogy hogy "bizonyára lehetne javítani a dolgok ilyetén állásán". Merry Delabost doktort, aki már nyolc éve kezelte a foglyokat, nemrég nevezték ki főorvosnak. Egyidejűleg helyettes seborvos volt a városi kórházban, melyet példás tudással és odaadással irányíott Achille Cléophas Flaubert doktor - az író, Gustave Flaubert apja. Mikor Flaubert doktor 1846-ban meghalt, idősebb fia, Achille lépett örökébe, mint első seborvos. Az ő tanítványa és barátja volt Merry Delabost, akit elbűvölt a Flaubert-éknél uralkodó emberséges légkör, és aki hozzájuk hasonlóan szenvedélyesen vonzódott az orvostudományhoz.

Az új főorvos alig volt harminchat éves. Elégedetten olvasta a miniszteri körlevelet, mely az ő egyik legnyomasztóbb gondjának is hangot adott. Merry Delabost nagyon tevékeny, természettől jólelkű, és lelkiismeretes ember volt. Mint a normandiai Saint-Saire falucska tanítójának fia, kiválón végezte tanulmányait a roueni orvosi egyetemen, és egy becsületszóra kölcsönkért összegből, amelyet gyarapodó pacientúrája segítségével gyorsan vissza tudott fizetni, ragyogóan doktorált le Párizsban.

Mindenki szerette és tisztelte, mert nem volt benne személyes nagyravágyás, és minden megbízást elvállalt, ahol hasznos lehetett. Elég a bajok ellen harcolni - mondogatta - nem kell még az emberekkel is. Az volt a véleménye, hogy a börtönnek meg kell javítani a bűnözőket, nem pedig végleg beletaszítani a bűnbe. Ezért ragaszkodott hozzá, hogy lehető legjobb tudása szerint biztosítsa a Bonne Nuovelle börtönben a testi-lelki higiéniát.

Saját erőfeszításeivel azonban nem tudta legyőzni az általános közönyt. A raboktól sem kapott bátorítást. Mikor véletlenül sikerült megfürdetni őket, sokan csak tettették a mosakodást, és jobban szerettek hencegni mocskosságukkal és férgeikkel. Akkoriban a börtönigazgatóságnak és a hadseregnek egyaránt súlyos problémát jelentett a higiénia: sok víz kellett hozzá, fűtés, felszerelés és főleg pénz. A cellákban és a kaszárnyákban alig lehetett levegőt venni.

Delabost doktor, még mindig az elolvasott körlevélen tűnődve, elindult ellenőrízni, hogyan szerelnek föl utasítására egy kis udvarban egy hidegvizes lemosót, amellyel az elterjedt gyógymódnak megfelelően az idegrendszeri zavarokban szenvedő rabokat kezelték.A munkások magasra szereltek egy tartályt, hogy növeljék a nyomást, és csökkentsék a vízfogyasztást. Az egész börtönt egy kút látta el vízzel; a kútból a gőzgép emelte föl a vizet.

Mikor az orvos véletlenül rápillantott a gép egyik csövéből elősüvítő gőzoszlopra, hirtelen eszébe jutott, hogy ezt a gőzt, az elvesztegetett hőt kellene arra használni, hogy felmelegítsék a tartály vizét. Elegendő lenne a gőzt végigvezetni a tartályban elhelyezett csőkígyón. Így tetszés szerint lehetne melegíteni vagy hűteni a vizet a tartályban. Jól kiszámítva el lehetne érni a 20-30 fokot is, ami elég egy fürdőhöz vagy melegvizes lemosáshoz. Kilencszáz rabnak nem elegendő egy tartály. Hogyan lehetne takarékoskodni a meleg vízzel?

Ekkor Merry Delabost-nak eszébe jutott a rendelőjével szomszédos orvosi szobában fölszerelt, rézből készült víztartály, melyet a házvezetőnője minden reggel megtöltött, és amelyből ő minden vizsgálat után megmossa a kezét. Kinyitja a csapot, megnedvesíti a kezét, elzárja a csapot, beszappanozza a kezét, kinyitja a csapot és leöblíti a kezét. minimális mennyiségű vizet használ fel így.

"Alkalmazzuk ezt az elvet a börtönben is" - gondolta -. "Minden rabot külön-külön lemosunk. Ha először lelocsoltuk, be tudja magát szappanozni, sőt, le is tudja dörzsölni magát egy kefével. Azután még egy lelocsolás, és kész is a fürdés. Legfeljebb szükség esetén meg lehet ismételni a műveletet."

Sietett, hogy beavassa elképzelésébe az igazgatót. Vallet megértő tisztviselő volt , akinek imponált az orvos. Ha túlságosan nem is lelkesedett, legalább nem zárkózott el attól, amit hallott. Aztán töprengeni kezdett: ha be is válik az ötlet, még mindig marad egy nehézség: a vízsugár sok vizet fogyaszt. hogyan lehetne a meleg vízzel takarékoskodni? Merry Delabost-nak megint eszébe jutott a tartályból szivárgó vékony vízsugár, amely öblítésnél tökéletesen eltüntette a piszkos, szappanos vizet. Miért ne lehetne egy locsolórózsát alkalmazni, amely kevesebb vizet fogyaszt?

Másnap megkérte Valle-t, hogy végezhessen egy kísérletet. Kihoztak az udvarra egy nagyon piszkos rabot, és beállították egy kétágú létra alá. Egy meleg vizes locsolóval fölszerelt börtönőr fölmászott a létrára, le-lelocsolta a rabot, aki közben puha szappant dörzsölt magára. Néhány perc múlva a fogoly teste megtisztult. Elég volt hozzá húsz liter víz. Feltaláltak a zuhanyozást.

A főorvos azonnal jelentést írt a miniszternek, részletezve tapasztalatait, és azt, hogy milyen fölszerelést tervez. - Két termmel számolt: az egyik lenne az öltöző, a másikban zuhanyrózsákkal ellátott csövet szerelnének föl. A műveletet egyetlen csappal lehetne szabályozni. Egy lyukat is terveztek a mennyezetre, hogy eltávozhasson a gőz, amely zavarhatta volna a rabok ellenőrzését. A két termet az ötletadó gőzvezeték fűtené.

Az illően kicirkalmazott jelentést, tervek és költségvetés kíséretében 1872. november 30-án postára adták. A költségvetés 1656 frankra rúgott. Ezért az összegért a megyei építész minden zuhanyrózsa alá tervezett egy földbe vájt teknőt is, amelyben a lefolyó és összegyűlő víz áztatta volna a rabok nem l tiszta lábát.

A javaslatra három hónap múlva sem érkezett válasz, és a Bonne Nouvelle rabjai továbbra is olyan piszkosak és tetvesek voltak, mint azelőtt. Merry Delabost elment a megyei prfektushoz, és igyekezett megyőzni őt.

- Adjon nekem egy példányt a jelentéséből - mondta a főhivatalnok -, támogatni fogom a javaslatot.

A doktor nekilátott, hogy lemásolja a jelentést. Egy hónap múlva a hivatal végre válaszolt. Az ötlettel elvben egyetértett, azonban ellenvetéssel is élt: eszerint a tervezett zuhanyzó lehetővé tenné, hogy a foglyok beszélgethessenek egymással, és ez megkönnyítené a lázadást és a szökést. Javasolta a megyei építésznek, lépjen kapcsolatba a minisztériumi kollégájával, Borne-val, aki ki is dolgozott egy nagyon leleményes fülkerendszert.

Borne elképzeléseinek megfelelően elkészítették a második tervet. A válaszfalak miatt a költségek háromzer frankra emelkedtek. A minisztériumnak ez viszont túl sok volt: nem akart rá pénzt adni, és a terv megvalósítását felfüggesztették.

Merry Delabos-t nem bátortalanította el a balsiker. Elhatározta, hogy minisztériumi hitel nélkül is elkészítteti a zuhanyozót. Rávette a prefektust, hogy az fedezze a kiadásokat a börtönfenntartási alapból, a szükséges munkaerőt pedig a foglyok közül toborozta.

Két hónap múlva befejezték a munkát, és nagy várakozás közepette felavatták a zuhanyzót. A törülközővel fölszerelt rabok vetkőzés után átmentek az egyik teremből a másikba. Egy őr csappal szabályozta a vízpermetet. Az eredmény kielégítő volt. Rájöttek azonban, hogy az alászálló víz gyorsan lehűl, és ismét föl kell melegíteni negyven fokra. Kiderült az is, hogy jobb, ha a zuhanyrózsa henger alakú, mert így el lehet kerülni, hogy a víz túlságosan szétfröccsenjen.

A megfigyeléseket gondosan feljegyezték. Delabost doktor már arra gondolt, hogyan tökéletesítse és terjessze találmányát, amely a Bonne Nouvelle-ben teljes sikert aratott. A rabok többsége minden cselfogást bevetett, hogy kétszer-háromszor is lezuhanyozhassan egymás után.

A roueni börtön zuhanyai hamarosan híresek lettek. Hivatalnoko, orvosok érkeztek, hogy tanulmányozzák azokat. A konferenciákon, újságokban is sok szó esett róluk.

- Delabost kollégám - jelentette ki például a Le Havre-i Roger doktor - volt szíves megmutatni a roueni börtön zuhanyrendszerét. Elmondhatom, hogy a látvány minden várakozást fölülmúlt!

Csak egy magas rangú tisztviselő, a belügyminisztérium felügyelője, Napias doktor nem osztotta az általános lelkesedét - A zuhnyozás a tiszta embereknek való - jelentette ki megvetően. - A piszkos rabok éppolyan piszkosak maradnak utána, mint korábban voltak.

A roueni példának mégis gyorsan akadtak követői. Először a poissy fogházban; igaz, itt a rabok a gőzfüggöny mögött megkísérelték a szükést, mert nem volt szellőztető nyílás. Azután a fontevraulti börtönben, majd a Saint-Maurice mezőgazdasági telepen.

A doktor ironikusan beszélt a találmányáról: - Akárki nem használhatja a berendezésemet, csak az, aki ölt vagy lopott, de legalábbis levert egy gázlámpát.

Valóban még sok évig kellett várni, míg a tisztes polgároknak is haszna lett az újdonságból. Bordeaux-ban csak 1893-ban alapították meg a Bordeaux-i Olcsó zuhanyvállalatot. A társaság a Monnaie rakparton épített egy fürdőt, amelyet Merry Delabost-ról neveztek el, aki jelen is volt a megnyitón. Öt év múlva Rouenban François Despaux egy csűrben szerény zuhanyzót rendeztetett be a szégégetőknek. 1902-ben ugyanitt létrehoztak egy társaságot, amely minden kényelemmel felszerelt zuhanyfürdőket építtetett. Ezek voltak Rouenban az első olyan nyilvános zuhanyzók, ahol fogyasztásmérőt is fölszereltek, A vendég maga állította be a vízmennyiséget, de harminc liternél többet nem használhatott el. Merry Delabost csakhamar létrehozta az iskolai ingyenzuhanyt is.

A találmány világszerte elterjedt. Voltak olyan amerikai államok, amelyek az összes városban kötelezővé tették a zuhanyzó építését. Franciaországban azonban még 1912-ben is csak százötven nyilvános zuhanyzó volt. Ugyanebben az évben a Nép- és Iskolai Fürdők Konferenciája köszön táviratot küldött a "zuhanyozás atyjának".

A feltalálóból közben fő seborvos lett, majd a roueni orvosiskola tanára és igazgatója. Mikor kitört az I. világháboró, ismét dolgozni kezdett a roueni katonai kórházban. 1918. március 11-én nem sokkal a háború befejezése előtt halt meg.

Övéi mellett akart pihenni, a Saint Saire-i falusi temetőben, azon a vidéken, ahol született. Sírköve - amely egyben emléktábla is - büszkén hirdeti, hogy az ott nyugvó férfi találta fel egykor a zuhanyozást. A síremléken egy mellszobor is áll. A járókelő, aki ma elolvassa a feliratot, nem tudja, meglepődjön-e vagy mosolyogjon. E szerény, felvilágosult és jóságos ember sírja körül azonban minden tavasszal kivirulnak a margaréták.